Hihetetlenül sok információ vész el az állományok korára vonatkozóan, az erdőleírás durván szegényesebb, mint feltehetően az erdő a maga valóságban.
Mesterséges felújításban a szaporítóanyag korának bizonytalansága csak 1-2 év (milyen csemete?), és a végvágás- illetve az elsőkivitel éve is könnyebben azonosítható dátum. Rövidebb az átfutási idő is, a befejezés a 2013-as adatok szerint átlagosan 7 év alatt eljő.
A természetes felújításokban azonban évről-évre nyomon kellene követni a felújulás folyamatát, és a felújítási szint záródásának növekedését, az újulat keletkezésének ritmusában a megfelelő belépő korú fafajsorokkal visszaadni - ehelyett általában a felújítás végén egy átlagos korral kerül be az adattári adminisztrációba a fiatal erdő. Egy 10-20 éves fokozatos felújítóvágás alatt 3-4 nagyobb hullám (makktermés, újulatra bontás) egyáltalán nem valószínűtlen a felújítási szintben, de 10-20 év eleve nincs ilyen hosszútávon adminisztrálva.
Az is szerencse, ha az a felügyelő fejezi be, aki elkezdte, és a végén még emlékszik a legfontosabb dátumokra.
Elegyes állományokban, ahol minimum 3 fafajjal kell dolgozni, már 3 generáció jelenléte is meghaladja a maximum 9 leírható fafajsor jelentette korlátot. (A 10-12ik lenne a véghasználat előtti öreg állomány.)
Az E- és F-lapos szoftverek átlagosan 5 évenként cserélődnek le jogszabályi változás vagy informatikai okok miatt, és ezek általában a definíciók, évszámok, ellenőrzési pontok és nyilvántartási szokások változásával járnak, az információ pedig szivárog el a rendszerből.
Czirok Istvánnak igaza van, hogy az adattári kor egy nagyon bizonytalan adat, talán a legbizonytalanabb. Az igazgatás nem gyűjt erről részletes információt, később pedig tervezéskor, mérhető méretek alapján alig lehet reprodukálni a kort.
Ez a bizonytalanság pedig beépül minden korra alapuló faállomány-leírásba, tehát minden fatermési táblás leírás fakészletébe is.
