Hosszú levélváltások után, hol is felhívtam a szerzők figyelmét tárgybéli tévedéseikre, ezekre magyarázatot kaptam ("egy szerencsétlen egyetemi kiadványból vettük át"), rendes adatokat adtam (egyébként nyilvános, minden évben publikált számok), rajzoltam ábrát, értelmezést tettem mögé - megjelent a helyesbítés. S ebben az a bosszantó, hogy a lényeges állításokat én tettem, név szerint viszont említve se volnék. A cikk világos és mérnöki szerkezetére jellemző (ezzel dicsérek is, érzed), hogy a bolddal kiemelt állítások után az én mondataim vannak, hisz' abban van az értelem. Álszerénység nélkül, barátaim.
Nyilván, mert a levelezésben nem volt pofám explicite odaírni, hogy innentől, professzor úr, én szerző vagyok. Vagy legalább hivatkozás, említve. Ehelyett csendben duzzogok. Neheztelek. Micsoda idők, micsoda tempó.
Az adatgazda neve pedig NÉBIH, é-vel, professzor úr. Magam is elég nehezen szoktam meg egy éve, az igaz.
A tanulság, hogy ha valaki elcseszi, akkor nem szólni kell neki, hanem írni egy válaszposztot ugyanoda, aztán magyarázza, ha a bőrpír engedi orcáján.
***
Forrás: (OSAP 1254, 1259, 1260, NÉBIH EI).
A '94-es mélypont után egyenletesen növekedik a bruttó kitermelés. Ezen belül az apadék abszolút mennyisége alig változott, bár enyhe csökkenő trend érzékelhető - az apadék aránya jelentősen csökkent. S ugyanígy az ipari fa kitermelése sem csökkent nagy mértékben. A bruttó kitemelés növekedéséből és a csökkenő apadék-hányadból származó faanyag tehát valószínűleg főleg tűzifaként jelent meg a piacon.
