Az erdő immateriális hozamainak (ami a társadalom számára nyújtott ökológiai és közjóléti szolgáltatások gyűjtőneve, pl. oxigén-termelés, turisztikai lehetőségek stb.) mérése régi problémája az erdészeti tudományoknak. Nagyon nehéz őket pénzre-csereértékre átszámolni, holott biztosak vagyunk benne, hogy nélkülözhetetlenek számunkra vagy jelentősen emelik a civilizációban élő ember életminőségét.
A minap az Erdők Világnapja alkalmából az FM-ben rendezett pódiumbeszélgetés közben merült fel, hogy akkor ez mennyi is lenne. Ott mondtam két számot összevetésül, zsebből, egy számológéppel, a nagyságrendek érzékeltetése végett. Ezt jegyzem most ide.
A Kiotói Jegyzőkönyvön alapuló CO2-kvóta kereskedelemben 1 RMU (= 1 tonna CO2 egyenérték) ára 0,5-0,6 euró. Ez az ár rendkívül nyomott, alacsony, nem is működik a kvótakereskedelem. Amikor a rendszer elindult, kb. 6-10 euró körüli árat tartottak normálisnak.
Magyarország éves erdészeti megkötései az erdőállomány évi 3-4 millió m3 növekményéből származnak, és évi 3500 Gg CO2 egyenérték körül vannak (1Gg = 1000 tonna). Rövid szorzás: az erdészeti megkötések évi 0,6-0,7 milliárd forint körüli összeget érnek, durván félmilliárdot. Az egy köbméter faanyagra jutó ár 160-200 forint/m3.
A magyar erdők fakitermelésből származó hozamai 6-8 millió m3 bruttó faanyag évi kitermeléséből származnak, ebből 5,6-6,9 millió m3 nettó kitermelés adódik, ez 15 ezer forint/m3 tűzifa-áron számolva évi 85-100 milliárdos bevételt hoz. A 15ezer forintos köbméterenkénti ár szintén alsó becslés.
Vesd össze. Országos szinten 0,5 vs. 85 milliárd, utóbbi tartósan, stabilan.
Egy pillanatnyi döntési helyzetben, 1 m3 faanyag esetében 70-szeres különbség van: hetvenszer többet ér a faanyag köbmétere tűzifaként, ahhoz képest, mintha nem termelnék ki és CO2-kvótában adnák el az ökológiai szolgáltatást, és ez az árbevétel valahogy visszajutna az erdőgazdálkodóhoz. De nem is jut, mert a kvótabevételeket lenyeli az állami költségvetés, ahogy erre Szepesi András vitaindító fölszólalásában rámutatott. A különbség még akkor is brutális, ha a kvótabevételekhez az erdőgazdálkodó tartósan, hosszútávon jutna hozzá, és a faállományok teljes életciklusára számolnánk ki (ami bonyolultabb ügy, nem megy zsebben, számológéppel).
Mi következik ebből a racionális erdőgazdálkodói viselkedésre nézve? (Költői.)
***
Führer Ernő szerint a víz, az ivóvíz esetében van még lehetőség arra, hogy az erdő szolgáltatásainak (a vízbázis védelme, a víz tisztasága) piacon mérhető ára legyen.
