Kié az uszadékfa? Mármint amit a folyó kihord árvízkor. Mert a Nati (meg talán a Péter is) olyanból szeretne asztalt csináltatni - kérdezte Miklós.
Hát a tiéd.
Jogilag?
Ez olyan, mint elhagyni az iskolatáskát a villamoson.
Attól még azé, akitől elúszott.
A birtoklás átmenetileg megszűnik, de a tulajdonjog nem.
Az európai vízgyűjtőkben nincs olyan, hogy a terület senkié, tehát a fa is valakié. Ha az adott fadarab valamilyen készletezett erdei termék, tehát a két vége fűrészelve van, akkor valószínűleg az ártéren maradt farakásból sodródott el, amit nem tudtak idejében kivinni onnan. Ha nincs rajta fűrésznyom, akkor csak egyszerűen kifordult a felázott talajból, vagy eleve kidőlt rönk volt, amit elragadott a víz. De az utóbbi esetben is volt tulajdonosa. Akinek szépen meg lehet köszönni, mondjuk egy ima formájában.
Akitől elúszott, az nem szokta keresni (vagy nehezen tudná bizonyítani, hogy az övé), aki meg megtalálja, az hazaviszi.
Szép példája a természetjog és a konstituált szabályrendszer szürke határzónájának.
Gyakorlati szempontból az uszadékfa gyűjtését a gátőrrel kell egyeztetni, merthogy ő a király a parti sávban. Ha olyan asztalosa van a Natinak, aki nem először dolgozik uszadékfából, szóval van tapasztalata, akkor megoldva, akkor csak az orrgazdaság halvány furdalásával és a birtoklás örömteli érzésével kell együtt élni.
Komolyan javaslom az engesztelő áldozatot, a természeti népek így csinálják vadászat után. Ők sem gondolják úgy, hogy a szarvas az övék.
